Idén a 17. alkalommal került megrendezésre a Herényi Virágút. Több mint 30 kertészettel találkozhattunk a kb. 1 km hosszú, összefüggő útszakaszon. A rendezvény minden évben Szent György napját követő hétvégén kerül megrendezésre. A virágok és dísznövények mellett találkozhatunk néhány más jellegű árussal is (pl. kézműves szappanok, kerámiák) . Azonban szerencsére a rendezvény fő arculatát adó virágok nem kapnak kisebb szerepet.
A rendezvényen nem csak a virágokat csodálhatjuk és vásárolhatjuk meg,hanem különböző programokon is részt vehetünk. Fellépett például az Animal Cannibals,de jó tanácsokat is hallhattunk a felelős állattartáshoz.
A rendezvényen Virágvonat is közlekedett.
Néhány kertészet nem érte be annyival,hogy polcokra pakolják a virágokat,hanem ötletes összeállításokat láthattunk tőlük.
Az árak megegyeztek a kertészeti árakkal,azonban kiállító kertészetek között jelentős különbségek lehettek a nagyobbacska növényeknél. Például egy ugyanolyan méretű 'provence' leander megvásárolható volt 3450 Ft-ért,de 6990 Ft-ért is különböző kiállítóknál.
A kisebb sziklakerti növények,muskátlik vagy petúniák között már nem volt ennyire jelentős a különbség.
Tehát érdemes végigmenni az utcákon és felmérni a kínálatot,visszafelé pedig kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet. Ha mindeközben elfáradnánk akad egy-egy pihenésre alkalmas kis pad , vagy az étel-, ital árusoknál kirakott sörpadoknál is helyet foglalhatunk.
Idén is megnézhettük az Óvodás Kertépítő Versenyen részt vevő "kiskertek-kiállítását" .
A virágok és dísznövények mellett pedig találhattunk kerti dekorációkat és dekorációs ötleteket is.
A rendezvényre érkezhettünk tömegközlekedéssel, biciklivel vagy autóval. A parkolásért külön díjat nem szedtek és maga a rendezvény és ingyenesen látogatható volt!