Búza a karácsonyi asztalon?
2017. december 13. írta: Virágom Világa

Búza a karácsonyi asztalon?

Ilyenkor télen nem könnyű az ünnepi asztalra az örökzöldeken kívül más zöldet varázsolni. Ám ha szeretnénk,egy marék búzaszemmel és egy tálkával ezt könnyedén megtehetjük és még éppen időben is vagyunk. 

Semmi mást nem kell tennünk,mint hogy választunk egy edényt,ami lehet virágalátét,vagy akár kiürült vajas doboz is.Lényeg,hogy az oldala ne legyen túl magas és az alja semmiképp se legyen lukas. Ha megvan,lehetőleg egy rétegben terítsük el benne a búzaszemeket. Öntözzük meg,és figyeljünk rá,hogy sose száradjon ki teljesen,de a vízbe sem ússzon.

img_2210.JPG

5-7 nap múlva már láthatjuk is az eredményt,ami innentől kezdve igen gyorsan fog növekedni. Tartsuk világos helyen.

fullsizerender.jpg

Körülbelül két hét múlva már ekkora lesz a búzánk. Ilyenkor átköthetjük szalaggal,hogy díszesebb legyen.

Gyerekekkel közösen ültetve is jó lehet,hiszen hamar láthatják munkájuk gyümölcsét.

Ha most elültetjük akkor karácsonyra már szép lehet,de még az újévi asztal dísze is lehet!

Ez a hagyomány egyébként a múlt paraszti életéből ered,a Luca napkor (december 13)vetett búza növekedéséből következtetni lehetett a következő év termésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr313498477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása