Viszlát nyári virágözön!

Most már igazán benne vagyunk az őszben,nem mentegethetjük tovább a nyári muskátlikat,petúniákat. Megsárgultak ők is és lassan kezdenek lehullani a maradék virágaik is. Eldönthetjük,hogy kidobjuk őket,vagy átteleltetjük pincébe,lakásba.

img_2717.jpg

Ha a teleltetés mellett döntünk,tegyük őket fagymentes,de ne túl meleg helyre,ne öntözzük őket túl gyakran,de azért ne is pusztuljanak el a szárazságtól.Ha esetleg kidobtuk őket,a felszabadult ládákba ültethetünk olyan virágokat,amik áttelelnek és már kora tavasszal szépek lesznek nekünk.(Árvácska,csarab,fajdbogyó,mirtuszhanga)

De ha valami téli zöldre vágyunk,ültethetünk törpe örökzöldeket is. Ezek több évig is maradhatnak a cserepükbe. Ha nem műanyag edénybe ültetünk,hanem valóban cserépbe,akkor vigyázzunk,télen könnyen szétfagyhat a szabadban.

Ha tavasszal előre gondoltunk az őszi virágzásra is,akkor most szépen nyílnak még a dáliák,egészen az első fagyokig. Mivel nem télálló,a fagyok beköszöntével vágjuk vissza,szedjük ki és tegyük száraz fagymentes helyre.

Ha van szerencsénk a szárnyas feketeszemhez,még ő is szépen virít a befuttatott támaszán.Magról tudjuk szaporítani.

A rózsákon is szép virágok lehetnek még.

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr9013029524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

2020 (3) 2021 (1) 28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) 9 hónap (1) advent (14) adventi (1) adventi koszorú (6) adventi vásár (1) ajándék (7) ajtódísz (4) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) asztaldísz (2) Atacama (1) augusztus 20 (1) baba (2) Baba mama (2) balkon (1) barack (1) barkács (3) batáta (1) bejgli (1) belföld (1) beton (1) betonkaspó (1) biztonság (2) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (2) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) cement (1) cementtök (1) citrom (1) covid19 (2) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (14) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) decor (1) dekor (21) dekoráció (14) diós (1) diósbejgli (1) diótörő (1) diótörő figura (1) diótörő házilag (1) dísz (15) díszhagyma (2) díszítés (3) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (2) diy (2) DIY (36) diy diótörő (1) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) emlék (1) emlékkocka (1) eper (1) eperlekvár (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) étel (1) fagyi (1) fagyipor (1) fahéj (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (3) futó (1) gasztro (3) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (3) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (12) gyermek (1) gyertya (1) gyom (1) gyümölcs (1) gyümölcsfüzér (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (2) házikolbász (1) házilag (15) herény (2) herényiek háza (1) herényi virágút (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hóember (1) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) Hubay-ház (1) hulladékmentes (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) járda (1) jégkrém (1) Jönababa (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (23) karácsonyfa (1) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (3) karácsonyivásár (1) karácsonyi dekor (1) karácsonyi fények (2) karácsonyi füzér (1) karácsonyi manó (1) karácsonyi sírdísz (1) karácsonyi süti (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (27) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (8) Kisbaba (1) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (3) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (3) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) last minute ajándék (1) leander (2) led (1) led teamécses (1) lekvár (1) lekvár házilag (1) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) magyarország (1) mahagóni (1) mákos (1) mákosbejgli (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) mentes (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mini karácsonyfa (1) mocsári hibiszkusz (1) műanyagmentes (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) narancs (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) neszemetelj (1) nőnap (1) nyár (16) öko (1) ökológiailábnyom (1) ökozsák (1) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (19) ötletek (3) otthon (28) otthon diy (12) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (4) rendezvény (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (2) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) sütemény (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) szamóca (1) szamócalekvár (1) szentendre (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (2) szőrme (1) szőrmés adventi koszorú (1) tavasz (12) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tegyükeltélire (1) tél (19) temetődísz (2) Terhesség (1) természet (8) természetesen (1) tesztelve (4) textil (1) textil karácsonyfa (1) tojás fa (1) tök (5) tökdekor (1) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (19) ünnepi asztal (1) utazás (6) varrás (2) váza (1) véddaföldet (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágkiállítás (1) virágok (1) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) Vörösmarty tér (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása