Ünnepi kopogtató az ajtóra!

Lassan itt a december,így végre nyugodtan kirakhatjuk a bejárati ajtóra az idei téli kopogtatónkat! A boltokban rengeteg díszt,alapanyagot vagy akár kész kopogtatókat is találhatunk. Azonban elkészíteni sem nehéz ezeket.

46482781_219928038902939_732978079353274368_n.jpg

Ami talán okozhat némi nehézséget az a kopogtató alapjának elkészítése,viszont ebből is sok félét kínálnak a boltok.Ha már van otthon megfelelő alapunk,de nem tetszik a színe,akkor nyugodtan átfesthetjük a kívánt színre. Ez az esetleges előző díszítésből visszamaradt sérüléseket is elrejti.

Ebben többnyire kedvenceink is szívesen segédkeznek!

Én a téli hangulat miatt fehér festékspray-vel fújtam le. Ennek a használata szerencsésebb szabad téren az erőteljes szaga miatt. Ezek a festékspray-k hűvös,nedves időben is aránylag hamar megszáradnak. 

Ezután gyűjtsünk egy helyre mindent,amit szeretnénk,hogy rajta legyen a kopogtatón.

46494666_356618298444297_37478082193391616_n_1_1.jpg

Ide felhasználhatunk már nem használt karácsonyfa díszeket,apró,akár ajándékba kapott téli figurákat. Amelyik figurát a kopogtató "központjának" szánjuk,azt ragasszuk fel először. Ragasztópisztollyal szinte bármilyen anyagú díszt rögzíthetünk.Majd jöhetnek a további díszek (csengő,fahéj,alma,gömb,harang,gyöngyök stb).

És már el is készült a téli kopogtatónk,ami ünnepi hangulata miatt,karácsonykor is megállja majd a helyét és ajándéknak is szuper lehet!

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1814383402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Címkék

2020 (1) 28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) 9 hónap (1) advent (12) adventi koszorú (5) adventi vásár (1) ajándék (6) ajtódísz (4) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) asztaldísz (2) Atacama (1) augusztus 20 (1) baba (1) Baba mama (1) balkon (1) barack (1) barkács (2) batáta (1) belföld (1) beton (1) betonkaspó (1) biztonság (1) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (2) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) cement (1) cementtök (1) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (12) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) decor (1) dekor (19) dekoráció (13) diótörő (1) diótörő figura (1) diótörő házilag (1) dísz (14) díszhagyma (2) díszítés (3) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (2) diy (1) DIY (35) diy diótörő (1) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) emlék (1) emlékkocka (1) eper (1) eperlekvár (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) étel (1) fagyi (1) fagyipor (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (3) futó (1) gasztro (3) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (3) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (11) gyermek (1) gyertya (1) gyom (1) gyümölcs (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (2) házikolbász (1) házilag (14) herény (2) herényiek háza (1) herényi virágút (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hóember (1) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) Hubay-ház (1) hulladékmentes (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) járda (1) jégkrém (1) Jönababa (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (19) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (3) karácsonyi dekor (1) karácsonyi fények (2) karácsonyi manó (1) karácsonyi sírdísz (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (27) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (8) Kisbaba (1) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (3) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (2) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) last minute ajándék (1) leander (2) led (1) led teamécses (1) lekvár (1) lekvár házilag (1) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) magyarország (1) mahagóni (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) mentes (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mini karácsonyfa (1) mocsári hibiszkusz (1) műanyagmentes (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) neszemetelj (1) nőnap (1) nyár (16) öko (1) ökológiailábnyom (1) ökozsák (1) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (19) ötletek (3) otthon (26) otthon diy (11) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (3) rendezvény (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (2) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) szamóca (1) szamócalekvár (1) szentendre (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (2) tavasz (12) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tegyükeltélire (1) tél (16) temetődísz (2) Terhesség (1) természet (8) természetesen (1) tesztelve (4) textil (1) textil karácsonyfa (1) tojás fa (1) tök (5) tökdekor (1) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (17) ünnepi asztal (1) utazás (6) varrás (2) váza (1) véddaföldet (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágkiállítás (1) virágok (1) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) Vörösmarty tér (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása