Nem is a gólya hozza!

1299514_m_1.png

Az interneten annyi negatív példát olvasni, arról, hogy ki milyen sokáig próbálkozott azért, hogy kisbabajuk lehessen. Sok esetben sajnos az derült ki, hogy nem is lehet. 

E példák mellé, jöjjön egy pozitív történet is, merthogy az is előfordul ám! 

 

2019.jűniusában megbeszéltünk a párommal, hogy bizony Mi kisbabát szeretnénk. Miután minden esélyt megadtunk rá, szorgosan nézegettem a teszteket, amikre nyilván rá volt írva hogy mikortól mutatják ki legkorábban a terhességet.

Azért én mégiscsak minden nap néztem és vártam azt az ominózus második csíkot. Egyszer csak az egyik teszten meg is jelent valami nagyon halvány csík. Abba se voltam biztos, hogy nem látszik e eredetileg is a teszten. Másnap persze mentem a drogériába, venni még 2 ugyan olyat, hogy vajon azokon is ott van e, vagy sem.

Nos, nem volt ott.

Megcsináltam hát ezt a kettőt is és már jobban látszott a csík. Annyira nem hittem el, hogy kb 2 nap kellett, mire egyáltalán a páromnak elmondtam, hogy bizony APA lesz.

Nagyon sok helyen olvasni és nagyon sok embertől hallani, hogy hónapokig, sőt évekig próbálkoznak, hogy kisbabájuk lehessen. Sőt a nőgyógyász is felkészített, hogy ne essék kétségbe, akár 1,5 év is eltelhet mire sikerül és az még mondhatni normális. 

Mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy szó szerint azonnal sikerült. 

Állítólag ritka, de léteznek olyan pozitív példák is, mint a Mi esetünk.Azonban ha nem jön össze az első hónapban, akkor sem szabad elszontyolódni és stresszelni miatta! 

Lehet számolgatni a napokat, hogy az ember mikor a legtermékenyebb, nem biztos, hogy haszontalan. Nekem mondták, hogy ne számoljam, de persze számoltam. És minden jel arra mutat, hogy be is jött.

Szóval egy picit utána számolni talán mégis érdemes. Ha úgy van már szuper alkalmazási is léteznek erre a célra. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1715616572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

október 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Címkék

28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) 9 hónap (1) advent (11) adventi koszorú (4) adventi vásár (1) ajándék (5) ajtódísz (4) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) asztaldísz (1) Atacama (1) augusztus 20 (1) baba (1) Baba mama (1) balkon (1) barack (1) barkács (2) batáta (1) belföld (1) beton (1) betonkaspó (1) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (2) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) cement (1) cementtök (1) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (11) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) decor (1) dekor (18) dekoráció (12) diótörő (1) diótörő figura (1) diótörő házilag (1) dísz (13) díszhagyma (2) díszítés (3) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (2) diy (1) DIY (34) diy diótörő (1) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) emlék (1) emlékkocka (1) eper (1) eperlekvár (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) étel (1) fagyi (1) fagyipor (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (3) futó (1) gasztro (3) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (3) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (10) gyermek (1) gyertya (1) gyom (1) gyümölcs (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (2) házikolbász (1) házilag (13) herény (2) herényiek háza (1) herényi virágút (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hóember (1) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) Hubay-ház (1) hulladékmentes (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) járda (1) jégkrém (1) Jönababa (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (18) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (3) karácsonyi dekor (1) karácsonyi fények (2) karácsonyi manó (1) karácsonyi sírdísz (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (27) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (8) Kisbaba (1) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (3) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (2) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) last minute ajándék (1) leander (2) lekvár (1) lekvár házilag (1) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) magyarország (1) mahagóni (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) mentes (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mini karácsonyfa (1) mocsári hibiszkusz (1) műanyagmentes (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) neszemetelj (1) nőnap (1) nyár (16) öko (1) ökológiailábnyom (1) ökozsák (1) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (19) ötletek (3) otthon (26) otthon diy (10) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (3) rendezvény (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (2) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) szamóca (1) szamócalekvár (1) szentendre (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (2) tavasz (12) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tegyükeltélire (1) tél (15) temetődísz (2) Terhesség (1) természet (8) természetesen (1) tesztelve (4) textil (1) textil karácsonyfa (1) tojás fa (1) tök (5) tökdekor (1) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (16) ünnepi asztal (1) utazás (6) varrás (2) váza (1) véddaföldet (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágkiállítás (1) virágok (1) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) Vörösmarty tér (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása