Levendula hasznosítása otthon!

Végre elérkezett az oly sokak által várt levendulaszezon! Már szinte nincs olyan családi ház,aminek az udvarán ne virítana egy-két tő levendulabokor. De ha nem rendelkezünk saját tővel,akkor idén már az ország szinte minden pontján indult "Szedd magad !" akció.

img_20180608_112305.jpg

A levendula amellett,hogy mutatós és illatos,sok más előnnyel is rendelkezik. Szappantól a szörpön át,a rovarriasztóig mindent készítenek belőle. Ha mi is molyok ellen akarnánk a ruhák közé akasztani,akkor elkészíthetjük belőle ezt a buzogányt,így a virágok száradás után nem fognak széthullani a ruhák között.

Ehhez még friss levendulára lesz szükségünk,semmiképp sem szárítottra. Szedjünk a bokorról minél hosszabb szárral tetszőleges mennyiségű virágot,a lényeg,hogy páros legyen ( pl. 30 ),de ha elfelezzük páratlan számot kapjunk(ebben az esetben 15).Én most 30 szálat használtam,de ennél lehet jóval többet is.

Szedegessük le az esetleges leveleket és fogjuk össze a szálakat közvetlenül a virágok alatt,majd szorosan kössük össze. A kötözőanyagból hagyjunk meg egy hosszú szálat - minimum 2x olyan hosszút mint a szárak- ezzel fogjuk majd körbefonni a virágokat.

Erre a célra vékony szalag,vagy rafia is megfelel. Szalaggal sokkal mutatósabb,rafiával viszont teljesen természetes anyagokkal dolgozhatunk.

img_20180608_112922.jpg

Ha megvan,hajtsuk vissza a szárakat a virágokra és igazgassuk el őket. Szedjük őket kettesével és így a már kettesével szedett szálaknak páratlanra kell kijönniük. Ha valami mégis elszámoltunk,akkor ilyenkor még nyugodtan ki lehet vágni,de visszabontani sem nagy munka.

img_20180608_112959.jpg

Ezek után már csak a kötözőanyagunkból meghagyott hosszú szálat körbe körbe fűzni,a kettesével szedett szárak körül,egyszer fölül,egyszer alul. Így elég gyorsan kezd is alakulni a buzogányunk. 

img_20180608_113604.jpg

Amikor a szárak végéhez közeledünk,vagy csak úgy gondoljuk elég lesz,akkor a maradék kötözőt tekerjük körbe a száron,hogy még mutatósabb legyen,vagy csak simán meg is köthetjük és köthetünk rá masnit is.

Ezt a levendulabuzogányt gyerekekkel is elkészíthetjük és apró ajándékként is megfelelő lehet!

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr8514052778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Címkék

28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) advent (4) adventi koszorú (2) ajándék (3) ajtódísz (3) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (1) árvácska (1) Atacama (1) augusztus 20 (1) balkon (1) barkács (2) batáta (1) betonkaspó (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (1) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csináld magad (2) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) dekor (7) dekoráció (5) dísz (4) díszhagyma (2) díszítés (1) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (1) DIY (23) édesburgonya (1) élővirág (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) fagyi (1) fagyipor (1) feketeszem (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (2) futó (1) gasztro (1) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (6) gyermek (1) gyom (1) hagyma (1) hagymás (1) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (1) házilag (4) herény (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) jégkrém (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (7) Karácsonyház (1) kardvirág (1) katica (1) kerámia (1) kert (22) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (5) kockakő (1) kökörcsin (1) konyha (1) kopogtató (1) kőrózsa (1) koszorú (2) koszorúkötés (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (1) kukacvirág (1) kulcsvirág (2) leander (2) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) mahagóni (1) mályva (2) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mocsári hibiszkusz (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) nárcisz (2) népi játszóház (1) népművészet (1) nőnap (1) nyár (15) október (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (18) ötletek (1) otthon (16) otthon diy (3) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (1) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) sziklakert (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (1) tavasz (10) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavasz diy (1) tél (7) temetődísz (1) természet (4) tesztelve (3) textil (1) tojás fa (1) tök (4) tökfaragás (1) tortavirág (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (6) ünnepi asztal (1) utazás (3) varrás (1) váza (1) vegyszermentes (1) virág (13) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) Címkefelhő