Nőnapi készülődés

img_3424_1.jpg

Magyarországon a nőnapot 1948 óta tartják,mindig március 8-án. Ma már inkább a virágokról,apró ajándékokról  és kedveskedésről szól. Pár nappal az alkalom előtt a boltokat ellepik a legkülönfélébb cserépbe ültetett vagy csomagolt virágok,édességek.

Azonban ha valami olyan apróságot szeretnénk adni,amivel magunk is foglalkoztunk,gyorsan elkészíthetünk egy kis virágos tálkát.

Szükség lesz hozzá valamilyen kis üvegre (ebben pl. régebben édesség volt),apró kavicsra,szalagra vagy csipkére,és pár darab apró növényre. Választhatunk orvosi aloét (Aloe vera) ,kövirózsát és pozsgafát ,de kaktuszokat is akár. Ezek azért jók mert nem igazán kényesek és könnyen gyökereznek. 

Először a választott üvegünket töltsük meg földel kb. háromnegyedéig. Utána ültessük bele a növényeket és kicsit nyomkodjuk meg.

img_3420.jpg

Mivel az így kapott felszín nem igazán szép,ezért szórhatunk rá kis kavicsokat,vagy tehetünk rá pár nagyobbat,vagy akár valamilyen díszt is.

 

Végül,hogy az üvegünk is szépen mutasson,kössük körbe szalaggal , vagy lehet kapni öntapadós csipkét is,akár ezzel is körberagaszthatjuk. 

img_3424.jpg

Ne felejtsük el megöntözni,és el is készült az egyszerű de mutatós ajándékunk. Ha gyerekekkel csináljuk,anyák napjára is aranyos meglepetés lehet!

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr9513679542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

március 2019
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Címkék

28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) advent (5) adventi koszorú (3) ajándék (3) ajtódísz (3) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) Atacama (1) augusztus 20 (1) balkon (1) barack (1) barkács (2) batáta (1) betonkaspó (1) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (1) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (5) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) dekor (11) dekoráció (6) dísz (5) díszhagyma (2) díszítés (2) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (1) DIY (28) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) fagyi (1) fagyipor (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (2) futó (1) gasztro (2) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (2) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (6) gyermek (1) gyom (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (1) házikolbász (1) házilag (6) herény (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) jégkrém (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (13) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (2) karácsonyi fények (1) karácsonyi manó (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (24) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (6) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (2) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (2) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) leander (2) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) mahagóni (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mocsári hibiszkusz (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) nőnap (1) nyár (15) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (18) ötletek (1) otthon (21) otthon diy (5) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (2) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (1) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (1) tavasz (11) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tél (10) temetődísz (1) természet (5) tesztelve (3) textil (1) tojás fa (1) tök (4) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (11) ünnepi asztal (1) utazás (4) varrás (1) váza (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) Címkefelhő