Különleges Minivilág az asztalon

Végre elolvadt a hó és kezd igazán tavaszivá válni az idő,de sajnos sok helyen még nem elég száraz és meleg a föld ahhoz,hogy igazán belevethessük magunkat a kertészkedésbe. Ráadásul a húsvét is egyre közelebb van,így igazán jó lenne valami szép dísz az asztalra. így ha van egy kis időnk elkészíthetnünk egy mini kertet egy kosárba,ami szinte egy külön kis világot fog alkotni az asztalunkon.

Ha nincs megfelelő kosarunk,jól meg fog felelni a faláda,vagy virágláda is. Utána újságpapírral vagy zsírpapírral töltsük fel a kosarunkat. Ha olyan edényt választottunk ami nem lukas,akár földdel is telerakhatjuk.

Ha a papírt választottuk,szükségünk lesz egy száraz oázisra vagy hungarocellre.Ezt helyezzük a kosár aljába és bökjünk bele egy szép,több felé ágazó ágat. Lehet akár göndör fűz ág is. Ez már önmagában is mutatós és húsvét közeledtével akaszthatunk rá tojásokat majd. Helyezzük el még a nagyobb elemeket,majd tömködjük melléjük a maradék papírt. 

Tehetünk bele virágokat,kicsi bokrokat is. De ezeket mindenképpen úgy,hogy az alján öntözéskor ne tudjon a víz kifolyni. Ezeket tudjuk majd cserélni ha úgy tartja kedvünk. Még könnyebb ha már most egy üres edényt helyezünk el és abba tesszük a cserépbe ültetett növényeket.

Ha ezzel megvagyunk elkezdhetjük befedni mohával az egészet. Én izlandi mohát használtam,ez megtalálható hobbiboltokban vagy virágüzletekben. Ha ezt választjuk érdemes kicsit kiszellőztetni,mert elég erős szaga lehet. Ezt a mohát nem kell oázisba bökdösni és öntözni sem,sokáig szép lesz a lakásban,viszont szabadban nem lesz igazán tartós.

Már nincs más hátra,minthogy elhelyezzük rajta  a kiválasztott díszeket. Tehetünk rá terméseket,a Nyuszi közeledtével festett tojásokat,csibéket is.

Én most még csak pár gombát böködtem bele.

És már el is készült az asztali Minivilágunk. 

Később a zöld növényeket érdemes virágzó árvácskára,nárciszra vagy akár százszorszépre cserélni,hogy még inkább tavaszi hangulatot árasszon.

img_3502.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr1413737692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Címkék

2020 (3) 2021 (1) 28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) 9 hónap (1) advent (14) adventi (1) adventi koszorú (6) adventi vásár (1) ajándék (7) ajtódísz (4) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) asztaldísz (2) Atacama (1) augusztus 20 (1) baba (2) Baba mama (2) balkon (1) barack (1) barkács (3) batáta (1) bejgli (1) belföld (1) beton (1) betonkaspó (1) biztonság (2) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (2) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) cement (1) cementtök (1) citrom (1) covid19 (2) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (14) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) decor (1) dekor (21) dekoráció (14) diós (1) diósbejgli (1) diótörő (1) diótörő figura (1) diótörő házilag (1) dísz (15) díszhagyma (2) díszítés (3) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (2) diy (2) DIY (36) diy diótörő (1) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) emlék (1) emlékkocka (1) eper (1) eperlekvár (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) étel (1) fagyi (1) fagyipor (1) fahéj (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (3) futó (1) gasztro (3) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (3) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (12) gyermek (1) gyertya (1) gyom (1) gyümölcs (1) gyümölcsfüzér (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (2) házikolbász (1) házilag (15) herény (2) herényiek háza (1) herényi virágút (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hóember (1) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) Hubay-ház (1) hulladékmentes (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) járda (1) jégkrém (1) Jönababa (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (23) karácsonyfa (1) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (3) karácsonyivásár (1) karácsonyi dekor (1) karácsonyi fények (2) karácsonyi füzér (1) karácsonyi manó (1) karácsonyi sírdísz (1) karácsonyi süti (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (27) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (8) Kisbaba (1) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (3) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (3) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) last minute ajándék (1) leander (2) led (1) led teamécses (1) lekvár (1) lekvár házilag (1) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) magyarország (1) mahagóni (1) mákos (1) mákosbejgli (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) mentes (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mini karácsonyfa (1) mocsári hibiszkusz (1) műanyagmentes (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) narancs (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) neszemetelj (1) nőnap (1) nyár (16) öko (1) ökológiailábnyom (1) ökozsák (1) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (19) ötletek (3) otthon (28) otthon diy (12) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (4) rendezvény (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (2) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) sütemény (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) szamóca (1) szamócalekvár (1) szentendre (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (2) szőrme (1) szőrmés adventi koszorú (1) tavasz (12) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tegyükeltélire (1) tél (19) temetődísz (2) Terhesség (1) természet (8) természetesen (1) tesztelve (4) textil (1) textil karácsonyfa (1) tojás fa (1) tök (5) tökdekor (1) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (19) ünnepi asztal (1) utazás (6) varrás (2) váza (1) véddaföldet (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágkiállítás (1) virágok (1) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) Vörösmarty tér (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása