Madárkalács készítése otthon!

Lassan beköszöntenek az első fagyok,el kell kezdenünk etetni a madarakat. Ilyen célra vásárolhatunk napraforgómagot,magkeverékeket  vagy akár cinkegolyót is. Ám a cinkegolyót,madárkalácsot magunk is elkészíthetjük,sőt ajándékba is adhatjuk.

Szükségünk lesz hozzá marhafaggyúra és magokra,formákra vagy kis edénykékre amiket nem sajnálunk,és lábosra amibe kisütjük a faggyút. A lábos-ha nem hagyjuk belekötni a faggyút-tökéletesen kimosható,ahogy a többi eszköz is.

img_2829.jpg

Vágjuk apróra a faggyút,minél kisebbre vágjuk annál hamarabb lesz jó. Ezután tegyük a lábosba és kezdjük főzni.Akkor lesz jó,ha a rajta maradt húsról lefőtt a faggyú.A darabkákat könnyen ki tudjuk szedni belőle.

img_2830.jpg

Ha levettük a tűzről, tegyük bele a magokat,és jól keverjük el.Én nem követtem semmilyen receptet,addig öntöttem bele,amíg úgy nem láttam,hogy szépen formázható és még jól összeragasztja a faggyú.Arra figyeljünk,ha levesszük a tűzről,hamar elkezd kihűlni,megkötni.Tegyük a masszát az előkészített formákba. Próbáljunk olyanokat választani,amikből könnyen ki  tudjuk szedni miután megdermedt.Én kiszúróformákat és egy szilikonformát használtam.

img_2831.jpg

Mivel én szerettem volna felakasztani őket,ezért böktem a megtöltött formákba egy-egy szívószálat,hogy miután megdermedt bele tudjam fűzni a szalagot. Erre a célra megfelel egy darab bot vagy hurkapálcika is.Ami éppen kéznél van. Ezt érdemes a forma közepe tájára tenni.Ezután betettem őket a hűtőbe,hogy dermedjenek meg.

img_2833.JPG

Ha úgy érezzük,hogy elég kemények,akkor nyomjuk ki óvatosan őket a formákból,vegyük ki a szívószálat,fűzzünk bele madzagot,szalagot és már akaszthatjuk is ki őket. Érdemes megvárni a hidegebb időt,hogy még véletlenül se olvadjanak meg.

img_2837.JPG

Ha szükségesnek érezzük,megforgathatjuk őket például kukoricadarába.Ha ajándékba szeretnénk adni,tartsuk hideg,hűvös helyen őket az ajándékozásig.

Ha maradt meg keverékünk,azt beletehetjük kisebb edényekbe és úgy is kiakaszthatjuk.

Maga a faggyú szerintem nem feltétlenül büdös,de nem is kellemes,főleg zárt térben,így ha van rá lehetőség inkább szabadba készítsük el. Maszatolni is jobban tudunk vele,különösen ha a gyerekek is segédkeznek.

FONTOS:ha a madarakat etetni kezdjük,akkor azt a fagyok elmúltáig nem szabad abbahagyni!

A bejegyzés trackback címe:

https://viragomvilaga.blog.hu/api/trackback/id/tr513231033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Címkék

2020 (3) 2021 (1) 28. (1) 32.Mesterségek Ünnepe (1) 9 hónap (1) advent (14) adventi (1) adventi koszorú (6) adventi vásár (1) ajándék (7) ajtódísz (4) alma (1) almakarika (1) amarillisz (1) anyák napja (3) aranyfa (2) árvácska (1) asztaldísz (2) Atacama (1) augusztus 20 (1) baba (2) Baba mama (2) balkon (1) barack (1) barkács (3) batáta (1) bejgli (1) belföld (1) beton (1) betonkaspó (1) biztonság (2) bogyósok (1) bokrétaünnep (1) Budai Vár (1) Budapest (2) bugás hortenzia (1) ccucurbita maxima (1) cement (1) cementtök (1) citrom (1) covid19 (2) csapadék (1) csibe (1) csibe hinta (1) csigacsapda (1) csillogás (1) csináld magad (14) csipkebogyó (1) csokor (1) CultuREvive Tour (1) dália (1) december (1) decor (1) dekor (21) dekoráció (14) diós (1) diósbejgli (1) diótörő (1) diótörő figura (1) diótörő házilag (1) dísz (15) díszhagyma (2) díszítés (3) díszkáposzta (2) dísznövény (1) dísztök (2) DIY (36) diy (2) diy diótörő (1) dobd fel az ünnepi fényeket (1) édesburgonya (1) élővirág (1) emlék (1) emlékkocka (1) eper (1) eperlekvár (1) építkezés (1) erica (1) eső (1) esővíz (1) étel (1) fagyi (1) fagyipor (1) fahéj (1) feketeszem (1) fényfüzér (1) fenyő (1) fenyőmulcs (1) fesztivál (3) futó (1) gasztro (3) gazania rigens (1) gébárt (1) geotextília (1) gladiolus (1) gödöllő (3) gomba (1) grandiflora (1) gyep (1) gyerek (12) gyermek (1) gyertya (1) gyom (1) gyümölcs (1) gyümölcsfüzér (1) hagyma (1) hagymás (2) hagymások (1) hagyomány (1) halloween (2) házikolbász (1) házilag (15) herény (2) herényiek háza (1) herényi virágút (1) hibiszkusz (2) hobbi (3) hóember (1) hordó (1) hortenzia (1) hóvirág (2) Hubay-ház (1) hulladékmentes (1) húsvét (5) hydrangea paniculata (1) izgalmas fények (1) járda (1) jégkrém (1) Jönababa (1) jönatavasz (1) kaktusz (1) Kapolcs (1) karácsony (23) karácsonyfa (1) karácsonyfa kávéból (1) Karácsonyház (3) karácsonyivásár (1) karácsonyi dekor (1) karácsonyi fények (2) karácsonyi füzér (1) karácsonyi manó (1) karácsonyi sírdísz (1) karácsonyi süti (1) kardvirág (1) katica (1) kávé (1) kerámia (1) kert (27) kerti örömök (1) kézműves (1) kínai rózsa (1) kirándulás (8) Kisbaba (1) kockakő (1) kökörcsin (1) kolbász (1) kolbásztöltés otthon (1) konyha (1) kopogtató (3) korai tavasz (1) kőrózsa (1) koszorú (3) koszorúkötés (1) koszorú alap (1) kövirózsa (1) közeleg a tavasz (1) krizantém (1) krókusz (3) kukacvirág (1) kulcsvirág (3) last minute ajándék (1) leander (2) led (1) led teamécses (1) lekvár (1) lekvár házilag (1) levéldísz (1) levendula (1) levendula buzogány (1) lila (1) madáreleség (1) madárház (1) madárkalács (1) magyarország (1) mahagóni (1) mákos (1) mákosbejgli (1) mályva (2) manó (1) március (1) március 21 (1) március 8 (1) margitvirág (1) mentes (1) Mesterségek Ünnepe (1) Mikulás (1) Mindenszentek (2) minikert (2) mini karácsonyfa (1) mocsári hibiszkusz (1) műanyagmentes (1) mulcs (1) muskátli (1) Művészetek Völgye (1) művirág (1) napfény (2) napraforgó (1) napsütés (1) narancs (1) nárcisz (3) népi játszóház (1) népművészet (1) neszemetelj (1) nőnap (1) nyár (16) öko (1) ökológiailábnyom (1) ökozsák (1) október (1) olaszos tészta (1) oleander (1) öntözés (1) örökzöld (1) ősz (19) ötletek (3) otthon (28) otthon diy (12) paradicsomszósz (1) penne (1) permetezés (1) porcsinrózsa (2) pozsgás (1) primula (2) pünkösd (1) rebarbara (1) recept (4) rendezvény (1) rosa (1) rózsa (3) sáfrány (1) selyemvirág (1) sírdísz (2) sivatag (1) sör csapda (1) spanyolcsiga csapda (1) sün (1) sütemény (1) szalvéta (1) szalvétából karácsonyfa (1) szamóca (1) szamócalekvár (1) szentendre (1) sziklakert (1) színek a télben (1) színes (1) szobanövény (1) szombathely (2) szőrme (1) szőrmés adventi koszorú (1) tavasz (12) tavaszi ajtódísz készítése (1) tavaszi hagymások (2) tavaszi virágok (1) tavasz diy (1) tegyükeltélire (1) tél (19) temetődísz (2) Terhesség (1) természet (8) természetesen (1) tesztelve (4) textil (1) textil karácsonyfa (1) tojás fa (1) tök (5) tökdekor (1) tökfaragás (1) tortavirág (1) tőzike (1) tuja (1) tulipán (4) udvar (1) újév (1) ültetőkosár (1) ünnep (19) ünnepi asztal (1) utazás (6) varrás (2) váza (1) véddaföldet (1) vegyszermentes (1) vidék ízei (1) virág (13) virágkiállítás (1) virágok (1) virágtenger (3) virágút (1) vörös (1) Vörösmarty tér (1) XI.Magyar-Horvát Családi Pünkösd (1) záporvirág (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása